10556525_10154863840835002_1496088949617569909_n

Kezo

Kerék Zoltán vagyok (KEZO), egy Föld nevű bolygón születtem, Magyarországon, Budapesten.
Szüleim szétválása után, egy kis falucskába, Szigetújfaluba költöztünk. Ekkor még nem tudtam, hogy milyen sokat fog számítani egy ilyen döntés és költözés!
2003 elején kaptam egy kazettát Görgő-Bolygó névvel…. Hát valami megváltozott….
2003.szeptember 19-et írtunk, barátaimmal az Iskolaparkban mulattuk az időt, mikor felfigyeltünk a 4/4-es basszusokra, ami az erdőből jött. Elindultunk két barátommal, hogy megnézzük mi folyik a Dunával párhuzamosan az erdőben! Egy goaparty volt, PSYCLE néven. Oleg, Cai, Rastanita, Tibito, Gak volt a line-up. Olegtől hallottam már goa-t, kazettán kaptam egy szomszédomtól, szóval annyira nem volt ismeretlen jól éreztem magam.
Szakadó eső volt, de ez nem tántorított el minket. Különleges és misztikus zenék fogadtak, mosolygó és barátságos emberekkel, látták, hogy nekem ez új, de nem mutatták, inkább egyből befogadtak maguk közé. Fiatal voltam és sikerült rosszul létig innom, de MINDEN egyes arc a bulin, odajött egy érintésre, simogatásra és kérdezték, tudnak-e bármiben segíteni, hogy jobban legyek. Csak bólogattam, hogy nem. Legtöbben azt mondták, MINDEN JÓT! Ekkor tapasztaltam azt, hogy amit életemben kerestem és keresni fogok, azt megtaláltam. A szeretet, gondoskodás, a dübörgés, a mosolyok, a tűz és a csillagok. E csodálatos misztikum egybeolvadása egy szóban GOA!
Ekkoriban a House,Trance és Techno vonalain szörföltem. Este inkább a klubvilág tetszett, de nappal a Psychedelic partyk adtak nekem nagyon sokat. Nappal bulizni jó, nagyon jó
2006-ban kerültem először CD-lejátszó elé egy barátom által. Ekkor a 2002-2004-es Full On volt számomra zeneileg a mennyország. A legtöbb albumot naponta többször hallgattam és rengeteg boldogságot adott.
2007-ben csináltunk Kunadacson egy családias partyt, Ekkor szerepeltem először flyeren, olyan nevekkel, mint Era vagy Botond. Megtisztelésnek éreztem és próbáltam mindent beleadni. Ekkor már áttértem a Progressive Psy-trance vonalra a Full On-ról. Nem találtam már meg benne azt az érzést, ami addig a Full On adott…
2008-tól kezdtek el hívni kis családias bulikba és már az igazi nagy külföldi fellépős rendezvényekre.
Az utóbbi időszakban a szállósabb, mélyebb, érzelmesebb trackeket szeretem és játszom, legyen Chill-Out vagy Progressive Psy-Trance, de az időtől, hangulatomtól és a közönség hangulatától is függ.
Ha akarjuk leszedem a csillagokat a csavaros Psy-trance-szel vagy a fenyőerdős mély Dark Progressive Psy-jal, de persze egy kis meglepetésszerű oldschool Full On is előfurdulhat. Rajtunk múlik
Sok rendezvényen játszottam, sorolnék egy párat:
Fesztiválok: O.Z.O.R.A Pumpui 2011, 2012, 2014. Spirit Base 2013, X-files camp 2013, Karasna 2012, Psyweekend/Chillweekend 2011, 2012, 2013 és sorolhatnám.
Nagyobb Partykon: Szigetújfalu, Dabas, Bugyi, Miklós, Szeged, Keszthely, Kecskemét, Tárnok, Csigahegy, sok budapesti klub és még rengeteg szép helyszínen, olyan fellépőkkel egy színpadon, mint Vibrasphere, Ritmo, Day.Din, Optokoppler, Klopfgeister, Neelix, Querox, Symphonix, Krama, Meller, Hypohektika, Sunstryk, Talpa, Zyce, Flowjob, Nerso, The Chromatic, Snag the Sunshepherd, Flanger Strangers és még jópár előadóval.
Kedvenceim: Vibraspehere, Symphonix, Astrix, Cosmic Tone, Optokoppler, Tikal, Protoculture, Sun Control Species, Noma, Zane, Metronome, Sensient, Merkaba, Tetrameth, KOAN, Bluetech, Asura, Solar Fields, Tripswitch, Kalya Scintilla.